​Szita Károly: a megújuló Csiky Gergely Színház a Németh István Program szimbóluma
06/14/2018

Elérte legmagasabb pontját a Csiky Gergely Színház új épületrésze, ezért a város csütörtök délután bokrétaünnepséget szervezett az építők tiszteletére a Színház parkban. A kaposvári teátrum felújítására a kormány kilencmilliárd forintot biztosít, az átépítés során az épület hasznos alapterülete másfélszeresére növekszik.

- A bokrétaünnep az építők ünnepe, így a mai napon nekik mondok köszönetet azért, hogy a színház újjáépítésekor vigyáznak arra az örökségre, amelyet elődeink hagytak ránk. A Csiky Gergely Színház felújítása szimbóluma a Németh István Programnak, hiszen a múlt értékeire alapozva, azok megtartása mellett születik egy a 21. századi elvárásoknak is megfelelő intézmény. Remélem, hogy a megújuló és kibővülő színházépület mindannyiunk büszkesége lesz - mondta Szita Károly a színház bokrétaünnepén.

Kaposvár polgármestere a kivitelező és a tervező stúdió munkatársain kívül köszönetet mondott a kormánynak is, amely kilencmilliárd forintot nyújtott ahhoz, hogy teljes egészében megújulhasson és másfélszeresére bővülhessen a teátrum.
- Az épület felújítása bontással kezdődött, amelynek során számos, előre nem látható szerkezeti problémát tártunk fel, ezeket orvosolnunk kellett - mondta el a rekonstrukció nehézségeiről Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója. Az építőipari cég vezetője hozzátette: mára sikerült rendbe tenni a színház szerkezetét, s azon lesznek, hogy mihamarabb elkészüljön az épület.

- A Csiky Gergely Színház építésével kapcsolatos minden egyes koordináción részt veszünk, hogy meglátásainkkal is segítsük a kivitelező munkáját. Nagyon várjuk, hogy visszaköltözhessünk és minőségi színdarabokkal szolgálhassuk a művészetkedvelő színházbarátokat - fogalmazott dr. Fülöp Péter, a Csiky Gerely Színház éppen csütörtökön kinevezett igazgatója.